Kawah Ijen - Sulfur lake :)

Kb 6 órás autózás után megérkeztünk Ijen környékére, ahol még meg tudtuk nézni a naplementét, csodálkozhattunk a tökéletesen zöld erdőkben, valamint láttuk a kávéültetvényeket is! :) Aztán megérkeztünk a borzadály szállásunkra, hogy valami rossz is legyen a napban! :) Én már előre paráztam kicsit, mert mondták, hogy a 'hotel' tele van, így helyi házakban leszünk elszállásolva = homestay! Namármost, a helyi standard ismerve, nálam ez kiverte a biztosítékot! :) De megérkezve, örömmel közölték, hogy van szabad szoba, mert páran visszamondták! Örömöm hamar elszállt a szobát és főként a fürdőt meglátva! :) De hát ez hozzá tartozik, csak egy éjszaka, és végre vízszintesben alhatunk, szal gyors vacsora, zuhany abban az undorító helyiségben, wáááá, aztán alvás a szivacson vagy inkább a fagerendán! :)

Kelés hajnali 4-kor, gyors készülődés, fél5-kor reggeli. Mennyei reggeli: toast kenyér iszonyat sós helyi vajjal, csokireszelékkel a közepén, és egy főttojás! :) Néztünk nagyokat, meg próbáltunk nagyokat nyelve lejuttatni, hát kell az energia! :) Indulás is Ijen felé, 1 óra autóval, amjd pedig kezdődhet a mászás.

Kawah Ijen jelentése Ijen kráter (2368 m), ahol a kráterben egy sulfur lake (kénes tó) van, aminek csodálatos kékes zöldes színe van. Ebből a tóból tiszta ként lehet kinyerni, amelyet a tótól a hegyen át emberek hordanak le. Egy megrakott adag 60-80 kg körül van, hihetetlen teher....
Már az első métereken találkoztunk egy ilyen emberrel, aki éppen még csak felfele tartott az üres bambusz kosarával. Aztán jött szembe is egy bácsika, vidáman mosolyogva, miközben 70 kg nyomta a hátát már vagy 2 órája.... megállt, hogy fotózkodjunk vele, adtam neki 250 forintot, és annyira boldog volt! :)

Végül 2 órát másztunk felfele, elég kemény volt, még így súlyok nélkül is. Itt már azért kevesebb turista volt, mint Bromonál, de azért akadt. Mászás közben azért melegünk volt, végre, a táj csodálatosan lenyűgöző, olyan hegyek csúcsait láttuk, olyan zöld volt minden, hogy nem bírtunk betelni a látvánnyal.

A csúcsra érve nagy köd volt, vagy felhő, és iszonyatos kén szag, valamint süvített a szél. Elég csalódott voltam, hogy nem fogjuk látni a tavat! :( A túravezető bácsikánk mutatta, hogy ott van lent, de csak a felhőt láttuk, valamint az oldal olyan volt, mintha havas lett volna, de az már kén por volt. Vártunk-vártunk, a szél fújt, úgyhogy volt remény, hogy lássuk a csodát. És lám csodáááát!!!! :) Kitisztult az ég, és egyre tisztábban láttuk a tavat! Annyira csodálatos színe volt, kékes-zöldes-türkiszes, wáááá, csodááás. Én annyira izgatott voltam, hogy futottam is a fő kilátási helyre, ahonnan még szebb volt az egész. Gyorsan lőttem a képeket, kitudja, hogy még mennyi ideig lehet látni, annyira nagyon-nagyon gyönyörű volt!!!!!

Miután mindegyikünk a csúcson volt, láttuk hol jönnek fel a hordárok a tótól. Elvileg az az út már tilos turisták, azért páran lemerészkedtek, valamint mi is benéztük az utat, hát elég durva sziklás meredek volt. Ádámmal nagyon gondolkodtunk, hogy meg kéne csinálni, de aztán befelhősödött, szóval ha úgysem látunk semmit.... végül visszafordultunk, és persze 5 perc múlva kisütött a nap, de akár már nem fordultunk vissza. Rengeteg gyönyörű képet csináltunk, ámultunk, bámultunk, tényleg nem bírtunk betelni a látvánnyal.

Még a csúcshoz közel beszélgettem egy hordárral, aki éppen megpihent. Ilyenkor jó, hogy azért beszélek indonézül, jó infokat lehet megtudni. A csávó még új volt, csak 5 éve űzi az ipart, a társai már 20-30 éve csinálják. Péntek az ünnep, tehát heti 6 napot dolgoznak, napi egyszer vagy kétszer fordulnak. Szerinte ők tök egészségesek, isznak helyi gyógyitalt jamu (de nem biztos h igy kell irni), esznek és alszanak sokat, és így fittek. Ez jó sport nekik, úgy gondolják! És annyira boldogok, nem hittem el! :) Amugy a testük teljesen el van torzulva, olyan nyakizmuk van, meg nagyon durva. Egy orvoscsoport azért megvizsgálhatná őket....

Végül visszamásztunk a kiindulópontra, autóba ültünk és elindultunk vissza Surabaya irányába. Délben már majdnem éhen haltunk, de nem volt semmi normális hely,y végül Bondowoso városában ebédeltünk, onnan még vagy 5 óra a reptér. Én már aggódtam, hogy lekésem a repülőt, jó kis izgalmak megint, de simán elértem a gépemet, majd pedig vasárnap éjjel visszaérkeztem Lippo Cikarangba.
Nehezen indult a hétvége a pénteki nappal, de csodálatos helyeken jártam, tényleg életem egyik legszebb túrája volt, álom szééép!!!! :)

Bromo Vulkán - Életem egyik legszebb túrája :)

A borzalmas péntek után végül éjfél körül megérkeztem Surabayába, Jáva sziget közepén fekvő városba. A reptéren már várt Ádám és Vera, valamint a túravezetőnk, egy sofőr, és Ádámék egyik ismerőse. Korábban Ádámmal már voltam Balin, ott találkoztunk először! :)

Egyből útnak indultunk Bromo felé, hogy ott nézzük meg a napfelkeltét. Kicsit aggódtam is, nehogy lekéssük, mert eléggé ki volt számítva az időnk. Tehát semmi alvás, vagyis a kocsiban egy kicsit próbálkoztunk, de inkább beszélgettünk, és így haladtunk a hegyek felé. Egy kis pihenőt beiktattunk, ahol HIDEG volt! :) És tényleg fáztunk, hihetetlen volt. Órákon át csak felfele haladtunk, majd hajnali 4 körül átszálltunk egy Jeep-be, csak azzal tudtunk tovább menni. Rengeteg túrista volt mindenfele, sokan indultak a napfelkeltét nézni. Még kocsiváltáskort ügyesen felvettem egy harisnyát a farmer alá, felül is vagy 5 réteg ruhában voltam, plusz széldzseki, és fáztam, wááá! :) Végül annyi Jeep volt már a hegyen, hogy sétálnunk kellett vagy 20 percet a csúcs eléréséhez. Csak utólag fogtuk fel, hogy mennyire szörnyű volt, hogy a sétálás közben folyamatosan motorok hangoskodtak, benzin szag volt az egész hegyen, és az a zsivaj igy hajnalban, borzasztó volt.... Végül a csúcsot elérve megpihentünk egy forró tea, főtt krumpli és sült banán erejéig, nagyon jól esett.

A napfelkeltét 2770 méteren, Gunung Penanjakan csúcsról néztük. Korom sötétben érkeztünk, és tömve volt a csúcs. Nagyon vártuk a napot, és a látványt, azonban mikor kezdett világosodni, láttuk, hogy a Bromo vulkán nem is a napfelkelte irányában van! :) Én ezen tök kiakadtam, hogy minek jönnek emberek napfelkeltét nézni ide, mikor a nap nem is a vulkán felől jön! :) De végülis nagyon jó volt, ahogy kezdett világosodni, és láttuk mennyire csodálatos helyen vagyunk! :) A vulkán körül egy 10 km széles mélyedés van, homoktengernek hivják. Ez napfelkeltekor még felhőben volt, hihetetlen látvány volt, ahogyan a felhőkből kilógnak a hegycsúcsok. Akkor még hihetetlennek tűnt, hogy mi hogyan fogunk a Bromo vulkánhoz eljutni a Jeep-pel, és lóval feljutni a csúcsra. Majd kisütött a nap, felszállt a felhő és megláttuk, milyen útvonalon fogjuk átszelni a homoktengert, hol parkolunk le! :) Komolyan, ez a látvány minden szenvedést megért, és már ekkora azt mondta, megérte minden!!!! :) És még mi volt háta....

Szóval a hegyről leereszkedtünk a Jeep-pel, majd átralliztunk a homoktengeren, nagyon király volt! :) Aztán "ló"-ra pattantunk, az idézőjel csak azért, mert ez itt ló méret, otthon csak póni lenne! :) Aztán elvágtattunk egy hindu templom mellett, ott a homoktenger közepén, majd fel a Bromo vulkán (2392 m) felé. És még 242 lépcsőfok várt ránk a kráter eléréséig. Tömve volt túristákkal és helyiekkel is. A kilátás már a felfelé úton valami csodálatos volt, én nem birtam betelni a látvánnyal, annyira hihetetlen volt, mint a Mars, vagy a Hold, vagy mittoménmi, de álomszép volt! :) Végül a csúcsra érve láttuk a krátert, a ma is aktív vulkánt, füstölgött természetesen, és a távolba a látvány.... lélegzetelállító!!!! :)

Aztán lemásztunk, lóval vissza, Jeep-pel egy étterembe mentünk reggelizni, ahonnan láttuk a  vulkánt, majd pedig visszaszállva autónkba, elindultunk Ijen irányába, a sziget legkeletibb részéhez. Útközben seafood ebéd a tengerparton: hal, tintahal, zöldsége és rizs, amolyan nagyon indonéz módra.

Június 21. - Életem egyik legborzasztóbb napja

Június 21-én, pénteken reggel, amúgy sem túl jó passzban - mivel már 2 napja nem nagyon tudtam aludni - indultam el otthonról. Már gyanús volt, hogy dugó van a cégbe menet, és az amúgy 10 perces utat 30 perc alatt sikerült megtennem. A cégbe érve egy autót sem láttam, és a biztonsági őr a gyár mögé tessékelt, hogy ott parkoljak.... ajajj mondom, akkor itt nagy demonstráció lesz, akkor szokott ilyen lenni. A gyárépület mögött még az aszfalton leparkoltam, de szembe a többi autóval. Jött az itteni graduate srác, a David és tőle kérdeztem, hogy ő hol parkolt. Mondta a füves részen, menjek nyugodtan oda, van bőven hely. Gondoltam, akkor átállok oda... hát nem kellett volna, ugyisis mihelyst a füves részre értem láttam, hogy már valakit próbálnak a sárból kiszedni, és abban a pillanatban én is a sárban ragadtam..... 10 ember próbált kitolni, és 30 perc szenvedés után sikerült is....

Mondanom sem kell, mennyire elegem volt már akkor ebből a napból hát még ami utána jött.... végre nekiálltam dolgozni, de mivel új irodában vagyok és kilátok az utcára, láttam, hogy motorosok százai száguldoznak fel-alá zászlókkal. Közben a managereink ki-be járkáltak az épületbe, telefonáltak, hangosbemondóval összehívták a termelési vezetőket, majd pár ember ki is ment az épület elé, ezzel jelképezve, hogy egyetértenek a demonstrálókkal. Amugy a töntetés amiatt volt, mert emelni akarták a benzin árát, 108 forintról 156 forintra. Amugy ugye magyaroknak viccesen kevésnek tűnik, de ez 44 %-os emelés, ami bizony sok. Szóval végül leállították a cégben a termelést, minden embert kiküldtek a cég elé, a patkán ültek és vártak. Közben párszor többszáz motoros megállt a cégünk előtt, de mivel látták, hogy egyetértenek a mi munkásaink, ezrét mindig tovább mentek (tavaly volt, hogy motoros tört be a gyárba, és üvegeket törött....).

Én biztonságban éreztem magam a gyárban, és ha nem kellett volna aznap este a reptérre mennem, még jó eseménynek is tartottam volna, de igy..... Az egyik graduate sráccal, Georggal terveztünk egy vulkántúrát. Eleve el kellett halasztani egy hétvégével, mert dolgoznia kellett, aztán csütörtökön este irt nekem, hogy ő lázas, de talán jobban lesz péntekre. Szóval péntek d.u-ra terveztük az indulást a reptérre, de ilyen körülmények között nekem kétségeim voltak, hogy tudunk kijutni. Ő dolgozni sem jött pénteken, így kérdéses volt, hoyg egyáltalán tudunk-e menni.

Mindenki azt tanácsolta nekem, hogy mivel pénteken délkörül 1 órás nagy imádkozás van a muszlimoknak, tehát akkor felfüggesztik a demot, menjek haza, küldenek oda sofőrt és megpróbálhatok kijutni a reptérre, ugyan Jakartában is tüntetés volt. Közben Georg inkább elhalasztotta volna az utazást, de mivel előre szervezett utazásra mentünk, és ki volt már fizetve, én azért megpróbáltam volna most eljutni. Ugyhogy mindenki egyetértésében, és ugyan én jeleztem, hogy egyedül félek elindulni haza, ha nem biztonságos, de mondták menjek nyugodtan nem lesz baj, én elindultam a cégből haza.... Gyorsan kellett cselekedni, mert nem volt sok időm, közben az autóhoz rohanva próbáltam elérni a Georgot, hogy nemsokára indulnunk kell a reptérre.... nagyon izgultam basszus, tök para volt a helyzet....

Szóval elindultam, az út fele simán ment, mikor a nagy kereszteződésnél már el volt torlaszolva az út, nem tudtam egyenesen hazamenni.... ugyhogy balra fordulva gondoltam majd visszafordulok valahol..... kb 2 km után volt az első U-visszaforduló, de akkor én már láttam hogy ott dugó van végig... annyira vert a szivem, csak keresztül akartam jutni ezen az egészen, araszolva haladtam.... de egyre lassabban és egyszer csak megállt az egész forgalom, a nagy kereszteződéstől kb 50 méterre.... ahol a demonstráció középpontja volt, több ezer ember ott tüntetett.....

Én ennyire még soha nem féltem, de komolyan, ott ültem az autóban egyedül, fehér embert sehol nem láttam, és nagyon szeretem az indonézeket, de azért mégis fura érzésem volt, hogy most én egy kívülálló ott vagyok, és uristen mi fog történni.... mikor látták az emberek, hogy itt bizony megállt a forgalom, az autókból mindenki a demonstráció felé tartott, elmentek az autóm mellett.... én mozdulni nem mertem, közben írtam a Harlennek, a titkárnőnek, hogy ott ragadtam, mit csináljak.... aztán a körülöttem levő sofőrök elkezdtek az autóba benézegetni, látták, hogy fehér ember vagyok..... én annyira nagyon paráztam, és fogalmam sem volt mit csináljak.... Közben Georg hivott, hogy vár a hotel portáján, de mondtam én nem tudom mikor tudok hazaérni... aztán a  titkárnő mondta, hogy próbál értem küldeni valakit motorral, ha az autót valahol le tudom parkolni.

Végül egy óra után nem birtam tovább a kocsiban, és kiszálltam, elsétáltam oldalra. Az volt a szerencsém, hogy oldalt egy nagy füves terület volt, igy nem éreztem elszigetelve magam. Kicsit fújt a szél is, és ott kevesebb ember volt. De hallottam a hangszórókból, hogy rengeteg ember van ott, egy irodánál lakást próbáltak rámsózni, meg a telefonszámomat kérték, de nem adtam, tiszta para voltam..... de szép lassan megnyugodtam. Aztán küldtem képet, hogy hol vagyok, és vagy 3 óra ott dekkolás után a cégből egy csávó összeszedett motorral. De az sem volt könnyü, mert hivott telefonon, indonézül elmondtam mit látok, kb hol vagyok és végüls megtalált.... és hazavitt.... a kocsit meg otthagytam, majd valaki a cégből később összeszedi....

Hazaérve már várt egy sofőr, mondtam adjon nekem 10 percet, hogy lezuhanyozzak, és indulhatunk. Georgot hivtam, de mondta nincs jól, ő nem jön. Mondtam én megpróbálom, hátha..... Harlen mondta, hogy egy próbát megér, menjek csak, ne adjam fel! Ekkor már csak röhögtem az egészen, és kész voltam,  hogy ilyen nap nincsen....

Végül 4 óra alatt kiértem a reptérre, más irányból, más útvonalon, mint ahogyan szoktam, de megcsináltam.... annyira boldog voltam, hogy el sem hittem.... aztán a reptérre belépésnél egy csávó a szalagról leszedte az összes cuccom, majdnem ordítottam vele, hogy az az enyém.... de aztán csak röhögtem, hogy mi jöhet még.... de végül csak 1 órás késéssel indult a gépem, és éjfél után megérkeztem Surabayába, hogy aztán életem egyik legszebb helyeit lássam! :)