2012. december 24., hétfő

Bali körút 2 - Tanah Lot, Nusa Dua, Uluwatu temple, Jimbaran beach

December 24-ét, vagyis Karácsonyt különlegesen szerettük volna eltölteni. Nem mintha Bali nem lenne önmagában különleges, de ezen a napon a kedvenc helyeimre mentünk!!! :)

Tanah Lot volt az első állomás, ami a legeslegkedvencebb helyem! :) Még tavaly novemberben, mikor megtudtam, hogy Indonéziában töltök 3 hónapot, a google képek között a Tanah Lot volt az első képtalálat, és mit sem tudva mi ez, beállítottam háttérképemnek a laptopon. A diplomamunkámat ennek köszönhetően befejeztem, ez volt egy motiváció, hogy erre a hlyre eljutok, mert megyek Indonéziába! S láss csodát, diplomám befejezve, 5-ös Master diplomám megszerezve, és idén immár harmadszor járok Balin, a Tanah Lotnál, ahol ezennel a karácsonyt is töltöttem! :)
Szóval nagyon meleg volt, tűzött a nap, és rengeteg turista volt ezen a helyen, de főként indonézek. Fehér emberekként különlegesek voltunk, és megleptek minket a helyiek, hogy had fotozkodjanak velünk! :) Egy ideig ez vicces, de egy idő után fárasztó, főleg ebben a melegben sülni és mosolyogni. A hely teljesen elvarázsolt mindkettőnket, hiába jártam ott már harmadszor. A templom a vizben van, óriás hullámok csapdossák a sziklákat, a távolban zöld minden, hihetetlen látvány.

Ezután a sziget déli része felé vettük az irányt, ahol megálltunk Nusa Dua paton, ami elvileg a legdrágább környék Balin, de mi megdöbbentünk a látványtól, nagyon nem volt szép. Szerencsére esett az eső, ugyhogy gyorsan tovább állunk.

Késő d.u az Uluwatu templomhoz mentünk, ahol maga a templom nem nagy szám, viszont egy sziklafal tetején helyezkedik el, ahonnan csodálatos a látvány. Majmok mászkáltak körülöttünk, leláttunk az 50-60 méter mélyben sziklákat csapkodó hullámokra. A víz kékes-zöld volt, annyira tiszta volt, a hullámoktól fehérlett, valamint ragyogott a nap.

A karácsonyi vacsoránkat a Jimbaran beach-en töltöttük, vagyis a tengerparton naplementét nézve, majd gyertyafényes vacsora, miközben a víz szinte mossa a lábunkat.
Karácsonyi menü: grillezett tintahal, paradicsomszószos fűszeres grillezett kagyló, grillezett homár, grillezett hal rizzsel, zöldséggel és különféle szószokkal tálalva! :)
Miután megnéztük a partról a naplementét, tálalták a vacsorát, amit gyertyafénynél fogyasztottunk el.

Este miután visszaértünk az egésznapos körútról valamint a vacsoráról, a családdal is karácsonyoztam skypeon! :) Kamerával, hanggal együtt bontottuk ki az ajándékokat, láttam az otthoni fánkat, nagyon szép lett. Ugyan távol vagyok otthonról, de mégis sikerült a családomnak különlegessé tenni számomra ezt az ünnepet, kaptam ajándékot otthonról, együtt töltöttünk pár órát. Sikerült családi fotót csinálni ötünkről, mint általában, igaz én csak egy okos telefon kijelzőjén vagyok! :) De a lényeg, hogy együtt voltunk. A fiuk éjszaka csináltak kisvideot, hogyan diszitették a fát és hogyan töltötték a karácsonyt, nagyon jó volt megnézni, viccesen ugrándoznak a kanapén a karácsonyfa körül. Ez az ÉN CSALÁDOM! :)

Hiányoztok mind!!!!!
Boldog Karácsonyt kivánunk mindenkinek!!!!! :)















2012. december 23., vasárnap

Bali körút 1 - Bedugul lake, Vízesések és Taman Ayun templom

Első körútunk észak fele vezetett. Én már kicsit ismerős vagyok errefele, de jártunk számomra is új helyeken.
Először a Bedugul lake-nél álltunk meg, ami egy balinéz templom a tóban, hegyekkel a háttérben. Az 50 000 rúpiás papír pénzen van erről egy kép, nagyon gyönyörű. A környezet nagyon megnyugtató, látni a hegyeket.... Kicsit felhős idő volt, de ettől volt olyan balinéz, elgondolkodtató hely! :)

Ezután mentünk tovább északra a vízesések felé. Még július végén egy görög barátnőmmel, Mariával jártam errefele, de akkor csak az elsö vízesésig jutottunk idő hiányában. Most ezt kihagytuk, és mentünk tovább a legtávolabbi, legnagyobb vízeséshez. Nem kellett sokat besétálni a dzsungelbe, és egy óriási vizesés tárult elénk. Nagyon hordta a vizet, közelröl nehéz volt lefotozni, kicsit el is áztunk. De csináltunk szép képeket, meg ámultunk-bámultunk egy ideig! :)

A másik vízesés az iker vízesés volt, ahol már szakadt az eső. De én mondtam, ha már itt vagyunk, én megnézem, az eső nem riaszt vissza! Lehetett esernyőt bérelni, mert persze nem volt nálunk. Tényleg ömlött az eső, azért el is áztunk de hát na bumm, ez van. Itt a vizeséshez vezető úton találtunk különböző gyümölcsfákat: durian, mango, jack fruit, kakao meg amiket még nem tudunk! :) Mivel a dzsungelben voltunk, mindenfele babuszfák, zöld növények voltak virágokkal, de sajnos nem ismerjük még az esőerdő tipikus növényzeteit! :)

Hazafele úton ömlött az eső, és elárasztotta az utat is. Kb fél méteres viz megállt az úton, úgyhogy dugo alakult ki egy helyen, csak egy irányban lehetett menni. A kis robogokon ugyanugy egész családok ültek, behuzódva az apuka esőleple alá!

Visszafele úton még megálltunk a Taman Ayun templomoknál! Gyönyörű időnk volt, ragyogott a nap. A templom parkja zöldellt, balinéz virágfákkal, gyümölcsfákkal, jót sétáltunk, ez is elgondolkodtató hely volt! :)

Jó kis körút volt, szépeket láttunk, el is fáradtunk! Vacsorára paradicsomszószos olaszos tésztát ettem, nyámiiiii! :)
Ja, és a Miki nem szeret fényképen lenni, ezért főleg magamról töltök fel képet! :)













2012. december 21., péntek

Bali :)

Megérkeztünk Balira!!!!! :)
Csütörtökön én meg dolgoztam 2ig, de aztan mentünk a reptérre, hogy megkezdjük jól megérdemelt nyaralásunkat, 14 nap Balin és Gilin! :)
Első 7 éjszakát Balin, Seminyakban töltjük. Én már kicsit ismerem a helyet, idén már kétszer jártam itt, de megunhatatlan! :) Elvileg telt ház van szinte minden hotelban, de mi eddig nem nagyon találkoztunk a tömeggel.
Eddig a parton sétálgattunk, tengerre nézve ebédeltünk, vacsora a homokos tengerperton babzsákfotelekben ülve, friss gyümölcslevet szürcsölve! Egy furcsasag van, hogy a repülök most más irányban szállnak le és fel, igy a tengerparton fekve más a látvány, mint a nyáron!
Amugy szupi minden, nagyon meleg van, néha esik az eső, mert ugye esős időszak van, de eddig élvezzük. Karácsonyi hangulatot próbálnak mindenfele teremteni, karácsonyi zenék, különféle vicces karácsonyfák, diszitések találhatók minden hotelben, étteremben.













2012. december 16., vasárnap

SCHOTT Family day

Vasárnap céges családi napot rendeztek a Taman Mini Indonesia Indah nevü helyén! Jakartában található, ahol bemutatjág egész Indonéziát, a különböző térségek jellegzetes épületeit, népviseletét. Van egy nagy tó, ahol apro szigetekkel egész Indonéziát látni egy libegöböl. Ezt ki is próbáltuk, elég para a libegö, nem tudom milyen gyakran tartják karban, de hát ez Indonézia! Végül túléltük, és tudtam pár szép képet csinálni, ugyan pont esett az eső! :)

Szóval a családi nap reggel kezdődött reggelivel, majd mindenki kapott valami céges ajándékot! Mindenki hozta a családját, bemutatkoztunk, a gyerekekkel gyakorolhattam az indonéz tudásomat, nagyon vicces volt. Aztán ebéd, de nagyon meleg volt, annyira perzselt, waaaa! Szóval nem maratunk sokaig, és d.u megint aludtam kicsit! :)

Most meg már várom a Mikit a reptéren, mindjárt érkezik, és 4 nap múlva megyünk nyaralni Baliraaa, juhuuuu!!!! :)














Sentul, Bogor - biciklizés

Szombaton ismét mentünk tekerni, most Bogor mellé. Reggel 6kor indultunk autóval, persze nem én vezettem! :) fél 8kor meg már tekertünk is! :) Rengeteg biciklis volt ezen a környéken, nagyon jó biciklikkel. Ahol parkoltunk uj terület volt, új út, pálmafák, virágok, bevásárlóközpont.....

Ez alkalommal motoros segítségünk is volt, mert már annyira profik vagyunk, hogy motoros felvezetésre van szükségünk! :) Ami amugy tenyleg jo volt, mikor utat kellett keresztezni, vagy előzni akartunk, akkor elállta az utat a motorosok, autosok elől!

Lippo Cikarangból Dwi-vel mentem autoval, majd pedig Dani es a fia csatlakozott hozzank! Végül a csúcsra csak nekem sikerült feltekernem, Dani és Dwi egy idő után megálltak, Prima még velem tartott kicsit. Sokan toltak a biciklit felfele, érdeklődtek, hogy egy fehér ember, méghozzá egy lány miért teker, és hogyan kerül ide, és nagyon szurkoltak nekem. Amugy ez a térség arról híres, hogy hidg van!!!! :) Én ezt nem éreztem, ha megálltam tekerés közben, akkor is csak a meleg miatt, iszonyat tüzött a nap, égetett rendesen, de hasznalt a napozókrém, nem égtem le! :)

Tekerés közben láttam pálmafákat, banánfát, mangofàt, amiket aztan fotoztam is, és Dwi nem értette miért! Aztán elmeséltem neki, hogy Magyarorszagon nincsen banánfa, és nagyon meglepődött, meg kérdezte a többi gyümölcsöt is, és nem hitte el, hogy nálunk nincsen mango vagy durian! Nagyon vicces volz! :)

Tekerés utan ebed, kilátassal a zöld mindenségre, majd d.u vissza Lippo Cikarangba, aztán én kidöltem aludni! :)















2012. december 14., péntek

Sports village - Sportközpont

Beirakoztam a helyi sportkozpontba, ahova féléves vagy éves bérletet lehet venni!

Keddenként járok jogara, nagyon vicces. Egyetlen fehér emberként felfedeztem, hogy azért én máshogyan müködök, mint az azsiaiak! :) olyan testhelyzeteket fel tudnak venni, hogy röhögnöm kell, én meg úgy érzem, hogy reménytelen vagyok! A tanár elég szadista, meg mindig úgy érzem, hogy röhög rajtam, de amugy aranyos.
Csütörtök és vasárnap járok futópadra futni, és van medence is. Meg szanua is van, bár nem tudom minek, hiszen csak ki kell menni a szabadba, és mintha szuanában lennénk egész nap! De beszéljenek a képek, hogy valójában milyen pálmafás környezetben is edzek! :)










2012. december 12., szerda

Új szállás

Megérkezésem utani napokban új szássásra költöztem, immár egyedül! Ez ugyanaz a lakopark, mint ahol az elsö botranyos szállásom volt, azonban itt van wc ülőke, asztal és még szék is, na meg konyha, tv smiegymás! :)
A ház nagyob jol néz ki, én vagyok az első lakó a felújítás után, aminek aztán meg is voltak a következményei, de akkor is nagyon élvezem! :)
Szóval beköltözésem napjan, főleg este, annyi csótány volt, hogy waaaa! Eléggé meg voltam lepőde és mivel undorodom az ilyen lényektől eléggé ki is akadtam! :) Másnap beszereztem naftalin golyót, az távol tartja őket, aztan napokon belül eltüntek; most csak néha van egy-egy! Mivel esős évszak van, és ilyenkor úgy ömlik az eső mint otthon soha, ezért az is kiderült hamar, hogy beázik a tető! Konkrétan lett egy lyuk a nappalin es pont a tvre csöpögött, majd csobogott a víz! Ezek ám az élmények! Meg a fürdő is es az előszoba is elégge elázott! :) Ennek orvosolása már 4 hete zajlik, es úgy működik, hogy irok a közvetitő sracnak, akitől a cég bérli a házat, aztán napközben küld egy embert, aki kintről felmaszik a tetőre, és onnan ügyköd valamit, nagyon vicces! :)
De!!!! Nagyon szeretem ezt a hazat, kábé berendeztem, jó itt lakni, az előkertemben van bali viragos fa, amit imádok, és zöld minden, szupi! És akkor jöjjenek a képek:











2012. december 10., hétfő

Bicikli túra - Naik sepeda

Ugyan mar egy honapja itt vagyok, es ezalatt koltoztem, uj pozicioban kezdtem dolgozni, beiratkoztam sportközpontba es millio mas dolog tortent, de inkabb most irok a hetvegen tortentekrol, aztan majd egyszer behozom a lemaradast! :)

Szoval megerkezesem utani heten hallottam, hogy a cegbol tobben jarnak csapattal biciklizni! Nagyon meglepodtem, mivel az elotte itt toltott majdnem 6 honap alatt szomoruan vettem tudomasul, hogy itt le kell mondanom a tekeresrol! :( Nagyon belelkesedtem ettol a johirtol; es mivel megigertettem a kollegakkal, hogy megyunk legalabb ketszer havonta tekerni, hat vettem egy biciklit! Gyonyoru türkiszes szinü noi bicikli, 14" os vazmerettel es egybol beleszerettem! :) Ugyhogy mar csak a fizetesemre vartam, hogy megvehessem!

Szombaton reggel 7kor mentunk eloszor tekerni: Dwi, Tony, En, Dani es a fia! A csapat teljesen profi volt, harman elozo nap vettunk uj biciklit, Dwi meg szombat reggel foliaval a biciklijen erkezett, mert o elozo este 10 orakor vette meg! :)

Innen indultunk a Lippo Cikarang mall elol, es vegul 40 kmt tekertunk! Jartunk folduton, motorok kozott, kereszteztunk (igaz hidon) retkes folyot, kacsaztunk autok kozott, jartunk rizsfoldon, gyonyoru palmafas helyeken, kicsi falvakon, es kaptunk defektet is! :) Es itt ezt konnyu megoldani, leszolitasz egy motorost, felulsz a motorjara es az oledbe fogod a biciklit, mig el nem visz a kovetkezo, mindennel tokeletesen felszerelt utszeli lepukkant szervizbe! :)

Nagyon elveztem a turat, utana meg ebedeltunk jo kis nasi goreng-et (sult rizs), aztan en aludtam 3 orat d.u! :)
Mivel nagyon jol sikerult a tekeres, ezert ezen a heten is megyunk szombaton, de most a hegyekbe, elvileg teaultetvenyeket fogunk keresztezni, mar nagyon varom! :)