Lombok - Senaru és két vízesése

Gili Menon töltött 6 napunk egyikén átmentünk Lombokra. Már szemeztünk Lombok hegyeivel egy ideje, és ajánlottak nekünk egy egynapos túrát a sziget északi felére.
Reggel a 8 órás hajóval mentünk át Lombokra. Ragyogott a nap, a hajó tele volt turistákkal és helyiekkel, csodálatos kilátásunk volt mind a Gili szigetekre, Balira és Lombokra is, még szivárványt is láttunk. Megérkezésünkkor a partraszállás szokásos módon, beleugrani a vízbe és kimászni. Itt megrohamozták a turistákat a helyiek, mindenfélét felajánlva, hátizsákot kisegíteni, taxi vagy pacis lovaskocsi, durva volt. Mi célirányosan mentünk, félrevonultunk, cipőt vettünk és már mentünk is az egyetlen úton 10 percet, ahol egy előre leszervezett taxis várt minket. Angolul csak nagyon kicsit beszélt, úgyhogy ismét gyakorolhattam az indonézt, tök jó volt, szeretek a sofőrökkel beszélgetni, és mindig nagyon mosolyognak, mikor én beszélek! :)

Körülbelül 2 órát autóztunk Lombok partja mentén. A természet gyönyörű volt, minden zöld, pálmafák mindenfele. A falvak/városok viszont annyira nem jöttek be, elég koszos volt. Lombokon és Gilin is muszlimok élnek, Balin pedig hinduk, és nagyon éreztük ezt a különbséget. Összehasonlítani nem lehet a két helyet, mert Bali tele van turistákkal, és eléggé kiépült minden, de ott a hindu dolgok adnak egy nagyon jó hangulatot az egész szigetnek, és olyan szépek a szentélyek és hindu kerítések. Lombokon viszont a természet csodálatos, még nem annyira népszerű a turisták között, de az emberek nem voltak annyira kedvesek, és a falvakat keresztezve elég nagy kosz és szegénység volt. Abban mindketten egyetértettünk, hogy sosem lesz olyan felkapott, mint Bali, mert más a kultúra. De a természet tényleg bámulatba ejtő!!!!

Senaru is csak egy falu, innen indulnak a 4 napos túrák a Rinjani vulkán (3770 m) megmászására, és kisebb túrák is indulnak. Minket is egy vezetővel engedtek el a két vízesés megnézésére. Mi felkészült túrázóként azért sportcipőben érkeztünk, de levetették velünk, hogy egy lábujjközös papucs elég lesz, mert úgyis fürdünk is az egyik vízesésben meg egy vizes alagutat is keresztezünk, és csak gond lenne  a sportcipővel! :) Az első vízesés 15 perces sétára volt a kiindulóponttól, keresztezve a dzsungelt. A helyiek ide járnak fürödni, láttunk samponnal hajat mosó emberkéket, meg gyerekeket játszani a vízesés alatt. Ez a vízesés kétlépcsős volt, 25 méter magas, közel menve eléggé verte a vizet, de nagyon szép volt.
A második vízesés még 30 perc sétára volt, ebben már mi is fürödtünk. Közben kereszteztünk hidat, gyökereket, nagy sziklás folyóban is másztunk és mindez a dzsungelben, elég jó volt! :) Láttunk helyi 100 éves bácsit egy nagy bambuszvágó késsel sétálni a dzsungelben, nagyon aranyosan ránk mosolygott a fogai nélkül. Ez a vízesés nagyon nagy volt. Egy nagy és sok kicsi mellette körbe, wáóóóóó!!! Páran már fürödtek, közelebb menve éreztük a szálló vizet. Mi is gyorsan fürdőruhára váltottunk, és mentünk fürödni. Nagyon-nagyon hideg volt, de végre édesvízben tudtunk fürdeni. Nagyon sziklás volt a környék, nagy nehezen bemásztunk a vízesés által kivájt medencéhez, de nagy volt a sodrás, nehéz volt közel menni,. én inkább csak addig merészkedtem, amíg még leért a lábam. Elég durva érzés volt ott fürdeni egy 30 méter magas vízesés alatt. Mivel szétfagytunk, másztunk is ki, keresztül a sziklákon. A vezetőnk ekkor elővett nekünk reggelit, még tálat is hozott a hegyre, csak lestünk. Nápolyi, banán és rambután (olyasmi hajas gyümölcs, mint a licsi). Röhögtünk, hogy biztos a srác reggel még felmászott pár fára, hogy gyűjtsön nekünk gyümölcsöt, de amúgy biztosan így is történt.

Visszafele ugyanazon az úton mentünk, de volt egy 150 méter hosszú alagút, amiben a hegyről leömlő víz hömpölygött. a víz combközépig ért nekem, de nagyon nagy volt a sodrása. Az alagútban a vezetőnk a telefonjával világított, meg volt 10 méterenként nyílás, ahol meg a zöld dzsungelt láthattuk és fény szűrődött be. Nagyon vicces volt, tök izgi, néha viszont volt para rész. Ez az egész alagút ki volt betonozva, szóval csak szorítani kellett a papucsunkat, hogy el ne vigye az ár, de volt ahol ez a beton be volt szakadva, és a betont tartó rácson kellett lépkedni. Én egyik esetben nem találtam ezt a rácsot sem, csak a nagy semmin tapogatóztam és szorítottam a papucsomat, és áááá, a hideg víztől meg elkezdett görcsölni a lábam, tiszta para volt. De nagyon jó volt keresztezni, ezt is megcsináltuk! :)

Visszaérve a faluba, átöltöztünk és mentünk tovább az útikönyv által ajánlott Rinjani Mountain Garden nevű kávézó helyre, amit egy német idős házaspár csinált egy domb tetején rizsföldekre és a tengerre való kilátással. Pont elfoglaltak voltak az újév miatt, de elég műnek tűnt a hely, olyan németesre megcsinálva. A kilátás tényleg szép volt, meg volt ló és tó is a helyen, de olyan nem indonézes volt. Szóval hamar le is léptünk, nem is bántuk. Ezután mentünk is a kikötőbe vissza, ahol 1 órát kellett várnunk a hajóra, hogy visszajussunk Gili Menora. Itt találkoztunk egy olasz 50 év körüli nővel, aki egyedül utazik Indonéziában. Jó beszédes volt, sok mindent megtudtuk, meg Miki próbálta megszakárteni a leejtett és behorpadt laptopját. Visszaérve a szigetre már nagyon éhesek voltunk, úgyhogy bevágodtunk a kedvenc helyünkre, a kiülős pihenőn döglöttünk, tavaszi tekercset és pizzát ettünk, meg nekiálltunk sörözni. 9 után értünk a szállásunkra, és mint másnap kiderült, Jasmina már nagyon aggódott értünk, hogy merre vagyunk, mert ő szerezte a sofőrünket, és tudta hogy Lombokon vagyunk. Jó kis nap volt, elvarázsol minket a természet, megérte átruccanni.