2013. január 8., kedd

Ubud

Utolsó állomásunk a két hetes nyaralásunk alatt Ubud városa Bali szívében. Szállásunk a közponzban található egy kis utcában, igazi balinéz mintás ajtóval, bambusz ágykerettel és édesvizes zuhanyzóval! :) Megérkezéünk estéjén elmentunk egy nagyot vacsorázni, mivel egész nap alig ettünk és kicsit körbenéztünk a környéken. Én már itt is kicsit ismerős voltam, már kétszer jártam itt, de csak 1-1 órakra, úgyhogy ezért szerettem volna visszamenni legalább pár napra.
Másnap szakadt az eső reggel, úgyhogy a teraszunkon hisszasan reggeliztunk rántottát és friss gyümölcssalátát, miközben Bali legmagasabb csúcsát, a Gunung Agung magaslatát néztük és a napunkat terveztük. Elindultunk dél fele, a Monkey Forestbe. Ebben az erdőben található 3 hindu templom valamint rengeteg majom. Nem érdemes ételt magunkkal vinni, mert akkor megrohamoznak és ránkmásznak, elég durva, bár sokan élvezik. Körülnéztünk a boltokban, hogy mi mennyi, mert egyik célunk az volt, hogy majd ajándékokból itt vásárolunk be.
Ebédidőben beültünk egyet Illy kávézni a Gili Menos szállásunk tulajának a kávézójába, és a rizsföldeket bámulva megpihentünk. Nagyon extra desszerteket ettünk: fekete rizspuding banánnal és kókuszos palacsinta. Mind a kettő mennyei volt. Délután észak fele kisétáltunk a rizsföldekre, ahol gyönyörű képeket készítettünk.
Utolsó napunkat vásárlással töltöttük, megvolt rendesen a kilométerünk. Késő délután elvittek minket a reptérre, és ezzel végetvetve a nyaralásunknak, visszarepültünk Jakartába.
Másnap még Lippo Cikarangban pakoltunk és vásároltunk, majd este ismét a reptérre mentünk, és Miki hazarepült Magyarországra! :(
Csodálatos volt ez a két hét nyaralás, fantasztikus helyeken jártunk! Még-még-még ilyen nyaralásokat!!!! :)















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése