2013. október 14., hétfő

Sun Moon Lake

Hétfőn reggel már fél 8-kor útrakeltünk és a Sun Moon Lake-hez igyekeztünk. Mindezt gyorsvasúttel terveztük, előre foglaltunk is jegyet, de megvenni nem sikerült egyik mini supermarketben sem, mert semennyire nem beszéltek angolul! :) Nem aggodtunk, kimentünk a főpályaudvarra, majd automatából vettünk két jegyet. Majd sorban álltunk, hogy felengedjenek a peronra!!! Itt rend van ám, senki nem tülekedik, még a vonatszerelvényekre is sorban állás után jutottunk fel! :)
Na szóval 50 perc vonatozás és 50 perc buszozás után máris a Sun Moon Lake-nél találtuk magunkat, ami kb Taiwan Garda tava nevet kaphatná, persze kis extrával! :) Gyorsan kerestünk egy szállást, a bácsika adott nekünk biciklit is és még hajójegyet is extraként, nagyon el vagyunk kényeztetve. 

Terveinknek megfelelően elindultunk körbetekerni a tavat: 29 km! :) Nagyon szabdalt a part, sok emelkedő lejtő és körbe a tó mentén különböző látványosságok, főként templomok vannak. Gyönyörű időnk volt, sütött a nap, lengedezett a szél, csodálatos volt a kilátás a türkiszkék vízü tóra. Elég kemény volt azért körbemenni, nem sok biciklissel találkoztunk. De hát a hétvégi napi 10 km-es városi gyaloglások után már itt volt az ideje valamit tényleg csinálni, hát na tessék 29 km tekerés!!! :)
Ezt egy faluban egy ház oldalán találtam, több is volt! :)
Még pont volt időnk az utolsó hajóra is felszállnunk, így még mentünk egy kört a tóban is, így volt teljes az élményünk! :) Este vacsora, következő napok tervezése és pihiii! :) Egy tömény napot nagyon megér ez a hely, ezek a taoista templomok a gyönyörű kilátással elvarázsolják az embert! :)




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése