2014. július 27., vasárnap

Újabb nagy nap - Whale shark túra

Egyik nagy álmunk volt, hogy ússzunk whale shark-kal, vagyis magyar néven cetcápával (elég hülyén hangzik). A whale shark 8-12 méter hosszúra is megnől, fantasztikus óriásteremtmény. Ez a cápa planktonokat eszik, így nem veszélyes az emberre. Nem sok dolgot foglaltunk le még utazás előtt, de ez a túra előre megvolt, hiszen mindannyian nagyon akartunk menni. 
Reggel 7-kor szedtek össze minket a hotelból, golfautókkal! :) Kikötőben hajóra szálltunk, reggeliztünk és élveztük a nap sugarait valamint a menetszelet. Egy órát hajóztunk arra a helyre, ahol a cápák megtalálhatóak. Már mindannyian nagyon izgatottak voltunk, és akkor a vezetőnk körbemutatott a helyen, hogy merre látható. Elhűltünk, 6-8 cápa volt látható a távolban. Egyikhez közelebb mentünk, és láthattunk mennyire óriási, waaa. :)
Komoly szabályok voltak: nem használhattunk napozókrémet, csak kettesével úszhattunk velük és nem érinthettük meg a cápát. A hajó szélén felszerelkezve ültünk libasorban, vezető ugrott elöször, majd két ember közülünk. Mindig a cápa szája (2 méter széles) elé kellett ugrani, majd elfordulni es úszni gyorsan. :)
1. kör: a vezető után ugrottam, majd Eiken jött. Olyan hideg volt a víz, hogy egyből sokkot kaptam, majd pedig nem tiszta volt a víz, hanem ilyen sötétzöldes. Hirtelen azt sem tudtam mihez kezdjek, próbáltam követni Eikent, gyorsan kellett úszni. Mikor már majdnem magamnál voltam, akkor meg megcsapott a cápa a hátsó uszonyával. Hát én úgy megijedtem, nem tudtam most mi van, mit csináljak és vajon megcsap-e mégegyszer. Elég para volt, de aztán gyors volt a cápa, így elúszott. 

2. kör: a szája elé közvetlenül ugrottunk, és valamiért nagyon közel volt hozzánk, így a vezetőnk húzott el a nagy szája elől, elég izgi volt! :) Mariával ugrottam, ő teljesen beparázott. Én ezekután gyorsan úsztam, így láttam az egész cápát, akkora óriási, hihetetlen volt. 

3. kör: ismét Eikennel ugrottam, most próbáltam követni. Tökéletes volt, gyorsúszásban haladtunk egymás mellett, kicsit gyorsabbak is voltunk a cápánál, így láttam a száját oldalról, a szemét és az egész testét, waaaa, fantasztikus volt. Aztán mikor távolodott én abba is hagytam az úszást, annyira elfáradtam a sprintben meg az izgalmakban, hogy el is szédültem a vízben. Nagyon jóóó volt!!! :) Ezért megérte ennyit utazni!!! :)
Miután végeztünk a cápákkal, hajóval mentünk kicsit, közben láttunk delfint meg ráját is a hajóból. Búvárkodni megálltunk egy helyen, ahol ugyan korall nem volt, viszont akkora bazi nagy halak, waaa. Láttam egy másfél méteres szivárványszínű halat, az nagyon tetszett. Ezután ebéd, ceviche, ami hal lime-mal pácolva egy éjszakán keresztül, és hagyma meg paradicsom kis fűszerezéssel. Ebben a melegben tökéletes ebéd. 
Közben kikötöttünk egy helyen, ahol kristálytiszta kék víz volt, hófehér homokos part, és madarak. 
Itt elidőztünk kicsit, majd visszatértünk a szigetünkre. D.u pihengettünk, medencében punnyadtunk, majd este golfautóval körbenéztünk a szigeten. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése