2013. augusztus 7., szerda

Hué városa

Huè városában két éjszakát maradtunk, de összességében másfél napunk volt a környék és a város nevezetességeinek felfedezésére.

Az éjszakai vonatról leszállva egyenesen a már előre lefoglalt hotelba mentünk, ahol gyors zuhanyzás és ebéd után már indultunk is a belvárosba. A belváros egy 16 km hosszú csipkézett fallal van körülvéve, ami körül vizes árok megy körbe, és ezt hivják Citadelnek. Ezen belül található a régi császári udvar, ami egy négyzet alakú fallal van körülvéve, Imperial City a neve. Itt túravezetővel mentünk körbe, ugyan nagy része le lett bombázva a vietnami haború alatt, de igy is szép volt, és nagy erőkkel dolgoznak a helyreállításon. Ezen belül található a Lila Tiltott város, ahol a császár és a családja lakott. Itt elsétálgattunk, fotoztunk, majd elmentünk még egy múzeumba. Iszonyat meleg volt, még szerencsére Hanoiban beruháztam egy 100 forintos hajpántra, igy valamennyire elviselhetőbb volt ez a hőség.

Ezután kimentünk egy császári sírkertbe,  a Tu Duc Tomb-hoz. Óriási területen erdővel körülvett sírkert, ahol a császár írt, 103 ágyasa volt és egy gyereke sem született. Magának rendezte be nyughelyéül, hát laza volt a bácsi....

Ezután kimentünk egy pagodához, ami Huè város jelképe. Itt néztük meg a naplementét is. Hát hm, kicsit többet vártunk! :) A pagoda szép volt, meg a kilátás a környékről, valamint egy óriási kert volt mögötte, ahol fiatal szerzetesek bonsai fákat locsoltak és fociztak. Érdekes volt ezt látni, és belegondolni, hogyan élnek ők ott, miért választották ezt az utat....
Isteni vietnami vacsora és ingyen helyi Huda sör, majd végre egy nagy alvás, bár másnap 6kor kelés....








Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése